Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A narrátor

2008.04.29

Ő a Deperate Housewives narrátora (mesélője)! Pl.:

Mary Alice epizódzáró monológiáji

  • A narrátor, Mary Alice monológja az epizód végén így hangzik (a magyar változat alapján):

"Van a reggelnek egy szakasza, azután, hogy a gyerekek elmentek az iskolába, és a férjek elindultak a munkába - amikor az asszonyok a titkokra gondolnak, amiket a barátnőik elől rejtegetnek. Hogy mennyire meg lennének rökönyödve, ha fény derülne az igazságra. És hogy ami a hatalmukban áll, mindent megtennének azért, hogy erre ne kerüljön sor.
De mi van azokkal a szerencsésekkel, akiknek nem maradt rejtegetni való titkuk? Ők vajon mire gondolnak minden reggel?
Ezek az asszonyok reggelente a szomszédaikra gondolnak, és azokra a titkokra, amiket ők rejtegetnek."

 

 

  • A narrátor, Mary Alice monológja az epizód végén így hangzik (eredeti szövegből fordítva):

"Nincs is megtévesztőbb dolog, mint egy mosoly. És senki nem tudja ezt jobban, mint azok, akik mögé bújnak. Néhányan udvariasan így figyelmeztetik az ellenségeiket. Néhányan vidám arcukkal tartják vissza könnyeiket. Míg mások ostobán grimaszolnak, hogy elrejtsék félelmüket. Ám van az a bárgyú félmosoly, ami teljesen őszinte. Azok mosolyognak így, akik tudják, hogy a gondjaik hamarosan megszűnnek."

 

  • A narrátor, Mary Alice monológja az epizód végén így hangzik (a magyar változat alapján):

„Olykor-olykor mindenki szívesen átadja magát a fantáziának. Na persze, hogy ki hogy játszik, az nagyban különbözhet. Néha azt mondjuk magunknak, hogy a munka nem fog beleszólni a családi életünkbe. Néha elképzeljük, hogy bizonyos kapcsolatok nagyobb jelentőséggel bírnak, mint a valóságban. Alkalomadtán úgy teszünk, mintha meg akarnánk győzni magunkat, hogy a titkaink nem is olyan rémségesek. Igen. A szerepjátszás egyszerű játék. Ott kezdődik, hogy magunknak hazudunk. És ha másokat is meg tudtunk győzni a hazugságunkról, nyert ügyünk van.”

 

  • A narrátor, Mary Alice monológja az epizód végén így hangzik (a magyar változat alapján):

„Nem mindig könnyű megkülönböztetni a jófiúkat a rosszfiúktól. A bűnösök gyakran meglepetést okozhatnak. És ugyanez igaz a szentekre is. Miért igyekszünk embertársainkat egyszerűen jónak, vagy gonosznak beállítnai? Mert senki sem akarja bevallani, hogy a könyörület és kegyetlenség nagyon is jól megfér egy szívben. És hogy bárki képes bármire.”