Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


John Rowland

2008.04.28

 

 

• jesse metcalfe • 

 

Jesse Eden Metcalf 1978. december 9-én született a California-i állambeli Monterey-ben. Egyetlen gyerekként nőtt fel Connecut-i állambeli Waterford-ban, ahol később apja útépítő vállalatánál dolgozott. Középiskola után a New York-i egyetemen folytatta tanulmányait, Jesse rendezőnek készült. A főiskola alatt is végzett különféle munkákat. Itt megalapította a színjátszókört, és ezáltal tett érdeklődést a színészet iránt. A diploma szerzés után meghívták egy szappanopera szereplőválogatására is. Több száz jelentkező közül választotta ki a szerepre Miguel Lopez-Fitzgerald a Passions (Szenvedélyek) című sorozat egyik epizódszerepére. 2004-ben végül megkapta John Rowland szerepét, az ABC produkció által készített „Desperate Housewives”-ban (Született feleségek), ami egy csapásra népszerűvé tette. Számos tv show-ban, és magazinok tucatjainak címlapján mosolygott a rajongókra. Aztán 2006-ban főszerepet kapott egy tini-vígjátékban, aminek a címe „John Tucker Must Die” (Dögölj meg. John Tucker), olyan nagy sztárokkal szerepelt együtt, mint Brittany Snow vagy Ashanti. Jesse színészként igazán tehetséges és karizmatikus személyiség. Szabadidejében szívesen szobrászkodik, zongorázik és golfozik.  Valamint szabadidejében kosárlabdázik, tagja a híres kosárlabda csapatnak, a Hollywood Knights-nak

 

• sorozatok • 

 

Év

Eredeti cím

Magyar cím

Szerep

2004-2006

Desperate Housewives

Született Feleségek

John Rowland

1999-2004

Passions

----------------------

Miguel

2003

Smallville

Smallville

Van Mctulky

 

• filmográfia • 

 

Év

Eredeti cím

Magyar cím

Szerep

2007

Town Crek

----------------------

?????

2007

Loaded

----------------------

Tristan Price

2006

John Tucker must die

Dögölj meg John Tucker!

John Tucher

 

 

• john rowland - adatok • 

 

• Első epizód amiben szerepel: 1.01.

• Utolsó epizód amiben szerepel: 2.05.

•  Vendégszerepek: 3.03. és 4.05.

• Kora:  22 éves (1986ben született)

• Teljes neve: John Rowland

• Foglalkozása: Egy hotelben dolgozik

• Családja: Helen Rowland (anya), Bob Rowland (apa)

• Kapcsolatai: Danielle Van De Kamp (ex-barátnő), Gabrielle Solis (ex-szerető), Tammy Sinclair (felesége)

 

• john rowland - ismerd meg! • 

 

John egy kamaszfiú a történet kezdetén. Gabrielle kertésze, aki nemcsak a kertet, hanem Mrs. Solist is 'ápolja'. Gaby teljesen kivan akadva Carlos miatt mivel nem törődik vele, ezért vigasztalást keres, amit John karjaiban meg is talál. Kettejük viszonya kezdetben tökéletesen zajlik, de John egy idő után többet akar, úgyérzi beleszeretett Gabriellebe. A nő teherbe esik, és nem tudja kié a gyerek. John természetesen nem akarja hogy az övé legyen. Gaby azt hazudja egy hamis apasági vizsgálattal hogy a baba Carlosé. Igazából sose derül ki hogy melyik férfi volt az apa. Mikor Carlos börtönbe kerül John oda akar költözni Gabriellehez de az elküldi. Végül rájönnek mindketten hogy nem fog működni a kettejük 'kapcsolata' és barátságosan elválnak az útjaik, John elhagyja a Lila akác közt.
Legközelebb Gaby és John a 3.évad elején találkoznak. John ekkora már egy hotelben dolgozik. Az eltelt 1évben megkomolyodott, férfi vált belőle. Gabriellenek imponál a változás és lefekszik vele. Azonban megtudja hogy Johnnak barátnője van, Tammy aki a hotel igazgatójának a lánya. John pedig közli a nővel hogy szerelmes Tammybe és nem lehet köztük semmi.
INNEN SPOILERES RÉSZ KÖVETKEZIK. HA NEM VAGY TISZTÁBAN A 4.ÉVAD CSELEKMÉNYEIVEL, NE OLVASS TOVÁBB!
John a 4.évadban ismét felbukkan egy epizód erejéig. Már összeházasodott Tammyvel de boldogtalanok, nem szerelmes a feleségébe. Abban reménykedik hogy felmelgítheti a viszonyát Gabyvel de a nő közli vele hogy ez nem fog összejönni. John nehezen de elfogadja a helyzetet, és megpróbál boldog lenni Tammy oldalán, ami elég nehéz lesz számára...